Maga döntötte el a találkozót a Csepreg!

2016. március 21. 08:00
Kategória: Megyei I.o. felnőtt labdarúgó csapat | Szerző: Vlasich Krisztián

Csepregi SE – Rábapatyi KSK. 1:2 (0:1) Csepreg, 100 fő vezette: Derdák M.

Maga döntötte el a találkozót a Csepreg!

Jól kezdte a mérkőzést a vendég Rábapaty együttese, hisz az első félidő első perceiben be is szorította a Csepreget, hisz a hazaiakat Taródi kapus védései tartották a meccsben, de aztán ő sem tudott segíteni, hisz a 13. percben Szabó megszerezte a vendégek első találatát, 0:1.

A vendégek a vezetés birtokában visszahúzódtak, azonban a házigazda nem tudott mit kezdeni a felállt védelemmel szemben, így az első félidő eredménye nem változott.
A megérdemelt pihenőt követően a második játékrészben sem sokat változott a játék képe, hisz az első félidőhöz hasonlóan zajlottak az események.
Egy kivételt eltekintve, hisz Polgár Bálint a középpályán egy gyors labdaszerzést követően szép egyéni akciót mutatott be, hisz több védőt kicselezve került óriási helyzetbe, de az okosan elrúgott labdát Varga szépen hárította, így maradt a vendég előny.
A hajrában több hazai lehetőség is adódott, viszont a vendégek tudták növelni az előnyüket, hiszen a 86. percben az alapvonalról középre lőtt labdára a vendégek csatára és a hazaiak védője robbant rá, végül az utóbbiról vágódott a hálóba a labda (öngól), 0:2.
A mérkőzés lefújása előtt a 88. percben még szépítettek a Csepregi Sasok, hiszen egy szép támadást követően Horváth Patrik a baloldalon megszerzett labdával szépen húzódott középre és kapussal szemben már nem hibázott 1:2.
Szerette volna legalább döntetlenre hozni a mérkőzést a Csepreg, de nem volt már annyi erő a házigazdában, hogy egyenlítsen. Így a taktikusan futballozó vendégek elvitték a Malomkerti Sportlétesítményből a három pontot.
Csepregi SE – Rábapatyi KSK. 1:2 (0:1) Csepreg
Csepregi SE – Rábapatyi KSK. 1:2 (0:1)
Gólszerzők: Horváth P. (88.p.) Csepreg, Szabó D. (13.p.), Baranyai A. (86.p.) öngól Rábapaty.
Teljesebb változat:
Csepregi SE: Taródi Á., Sass G., Varga Zs. (Kovács B.), Molnár B.,  Baranyai A., Horváth M. (Horváth P.), Varga B. (Németh G.), Kis-Nemes M., Keszthelyi R., Kis-Nemes M., Polgár B., Edző: Sass Dezső.
Rábapatyi KSK: Varga D., Király Zs., Csupor Á., Fehér M., Tóth R., Király L. (Enzsöl L.), Vadász T., Szabó A., Szabó D., Balhási I., Sebestyén Sz. (Dugovics G.), Játékos-edző: Enzsöl Gábor.

Jól kezdte a mérkőzést a vendég Rábapaty együttese, hisz az első félidő első perceitől beszorította a Csepreget, s a hazaiakat Taródi kapus védései tartották csak a meccsben, de aztán ő sem tudott végül segíteni, hisz a 13. percben Szabó megszerezte a vendégek első találatát, 0:1.

A vendégek a vezetés birtokában visszahúzódtak, azonban a házigazda nem tudott mit kezdeni a felállt védelemmel szemben, így az első félidő eredménye nem változott.

A megérdemelt pihenőt követően a második játékrészben sem sokat változott a játék képe, hisz az első félidőhöz hasonlóan zajlottak az események.

Egy kivételt eltekintve, hisz Polgár Bálint a középpályán egy gyors labdaszerzést követően szép egyéni akciót mutatott be, hisz több védőt kicselezve került óriási helyzetbe, de az okosan elrúgott labdát Varga végül szépen hárította, így maradt a vendég előny.

A hajrában több hazai lehetőség is adódott, viszont a vendégek tudták növelni az előnyüket, hiszen a 86. percben az alapvonalról középre lőtt labdára a vendégek csatára és a hazaiak védője robbant rá, végül az utóbbiról vágódott a hálóba a labda (öngól), 0:2.

A mérkőzés lefújása előtt a 88. percben még szépítettek a Csepregi Sasok, hiszen egy szép támadást követően Horváth Patrik a baloldalon megszerzett labdával szépen húzódott középre és kapussal szemben már nem hibázott 1:2.

Szerette volna legalább döntetlenre hozni a mérkőzést a Csepreg, de nem volt már annyi erő a házigazdában, hogy egyenlítsen. Így a taktikusan futballozó vendégek elvitték a Malomkerti Sportlétesítményből a három pontot.

Csepregi SE – Rábapatyi KSK. 1:2 (0:1)

Gólszerzők: Horváth P. (88.p.) Csepreg, Szabó D. (13.p.), Baranyai A. (86.p.) öngól Rábapaty.

Teljesebb változat:

Csepregi SE: Taródi Á., Sass G., Varga Zs. (Kovács B.), Molnár B.,  Baranyai A., Horváth M. (Horváth P.), Varga B. (Németh G.), Kis-Nemes M., Keszthelyi R., Kis-Nemes M., Polgár B., Edző: Sass Dezső.

Rábapatyi KSK: Varga D., Király Zs., Csupor Á., Fehér M., Tóth R., Király L. (Enzsöl L.), Vadász T., Szabó A., Szabó D., Balhási I., Sebestyén Sz. (Dugovics G.), Játékos-edző: Enzsöl Gábor.

 

Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók